Bajok az Új Színház körül
Fischer Ádám az EP-ben árulkodik Dörnerre
Levélben fordult az Európai Parlament néppárti delegációjának tagjaihoz Fischer Ádám karmester, hogy az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából felhívja a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.
2012.02.01 16:12MTIErről a magyar művész maga számolt be szerdán Brüsszelben, Peter de Caluwével, a helyi La Monnaie operaház főigazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján. A valamennyi néppárti képviselőnek elküldött levélben Fischer Ádám úgy fogalmazott, hogy "Dörner György igazgató ... háziszerzője, a magyar antiszemitizmus doyenje, Csurka István szellemében óhajtja vezetni a színházat".
Ijesztőnek nevezte, hogy "a kormányzó párt kapcsolata rasszista és antiszemita csoportokkal láthatóan szorosabb, mint ahogyan a nyilvánosság számára látható, illetve vélelmezhető volt". Azt kérte a frakció tagjaitól, hogy "gyakoroljanak nyomást a Fideszre: hirdessen zéró toleranciát a szélsőjobboldallal szemben".
A karmester a magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőknek külön küldött kísérőlevélben úgy vélte, hogy "a magyarországi antiszemita tendenciákról szóló viták esetében előbb tisztázni kell a veszélyes antiszemita megnyilvánulások definícióját is".
Fischer Ádám elmondta: célja nem az volt, hogy bárkit is pellengérre állítson. Leszögezte: már akkor úgy gondolná, hogy kezdeményezésével sokat elért, ha levele nyomán párbeszéd kezdődne a témáról. De Caluwe, a tavaly az év operaházának választott Théatre Royal de la Monnaie főigazgatója a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a kinevezés elleni tiltakozásul hétfőn az előadások előtt egy memorandumot olvasnak fel több európai város színházában. Jelezte, hogy az ő intézménye is támogatja ezt a kezdeményezést.
A szöveg - amelyet Markus Kupferblum osztrák rendező jegyez - úgy fogalmaz: "ma Budapesten a város egyik legfontosabb színházát olyan új vezetőknek adják át, akik sok éve nyilvánosan vállalják szélsőjobboldali nézeteiket. (...) Kinevezésük egy tabut tör meg."
Budapest elítélése helyett azonban inkább a tolerancia, a sokszínűség és a szolidaritás melletti elköteleződésre hív fel a memorandum. "Aggasztónak találjuk, hogy számos európai országban olyan politikai erők működnek, amelyek gyűlöletet, megvetést és irigységet szítanak az emberek között. Színházi munkánkkal az a célunk, hogy legyőzzük a társadalmainkat megosztó tényezőket, hogy kíváncsiságot ébresszünk és növeljük az emberek érzékenységét a társadalmi igazságok iránt - a közjóért, a békéért és a szabadságért Európában" - írja az osztrák rendező, aki arra hívja fel a színházi szakmát és a közönséget, hogy együtt ünnepeljék február 1-jén az első európai színházi tolerancia-napot.
Markus Kupferblum információi szerint a memorandumot felolvassák számos bécsi színházban, például a Burgtheater, a Volkstheater és a Schauspielhaus színpadán, Klagenfurtban, Linzben, a müncheni Kammerspielében, a Brüsszeli Nemzeti Színházban, Gentben és Liege-ben, a párizsi Théatre Nanterre-ben, több londoni színházban és néhány spanyol, holland, lengyel, cseh, finn, szlovén és görög teátrumban.

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak
OTP Ingatlanpont
A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában

Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Faragjunk le magunkról kilókat úgy, hogy a legkevésbé fájjon! Az alábbi diéta-tippek nem kerülnek sok erőfeszítésbe, mégis hatékonyak.
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
- 12:26 200 kínai cég jön üzleti kapcsolatokat keresni
- 12:14 Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
- 12:02 LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
- 11:53 Közös kampány a feketén működő utazási irodák ellen
- 11:44 Jövőre nálunk lesz a hoki-vb!
- 11:33 Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
- Hol tart Magyarország?2012.05.17 08:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




