hirdetés

A 3. nagylemez

Támadnak az írek - Igyunk pálinkát!

Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze "Igyunk pálinkát!" címmel, amely egyben a zenekar első magyar nyelvű albuma.

2012.01.25 14:48ma.hu
hirdetés

Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített: egy ballada rapszövegét Ganxsta Zoleenak, a hangzást – többek közt - Jamie Winchesternek köszönhetjük, a népzenei vonalat pedig Pál István “Szalonna” erősíti. Felkerült a lemezre a nagy sikert aratott karácsonyi dal, a “Pesti Mese” is, amelynek női énekese Vincze-Fekete Vera (Copy-Con), harmonikása Smuk Gábor (Mydros).
 
Az új dalokra egy fergeteges lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban, melyre a jegyek január 27-ig 2000 Ft-ba kerülnek. 

A Firkin immár negyedik éve pezsdíti fel a zenei életet: az elmúlt két évben több mint 200 koncertet adtak, felléptek klub-koncerteken és az ország legnagyobb fesztiváljain és az egész estés Ír KocsmaSókon szórakoztatták az egyre növekvő rajongótáborukat. 

“A FIRKIN zenekar életem legnagyobb munkája és kalandja. Magam sem hittem, hogy három év alatt ekkora sikert és elismerést érhet el itthon és külföldön a csapat. Magyar közönségünknek köszönhetjük az első lépések biztonságát, amiért nagyon hálásak vagyunk: ezért írtunk magyar nyelvű dalokat a 3. nagylemezre, újrahangszereltük és megpaprikáztuk magyar szöveggel eddigi lemezeink slágereit!” – nyilatkozta az elmúlt évek sikeréről és az új albumról Péter János, a zenekar fuvolása.

Első lemezük ’’Firkinful Of Beer’’ címmel 2009 májusában jelent meg a Universal Music gondozásában és Aranylemez lett. Az album címadó dala helyett kapott a Sony Music lemezkiadó World Music from Hungary - Világzene Itthonról 2 válogatáslemezére és felkerült Németországban - a világ legjobb ír zenekarai közé - az Almost St. Patrick’s Day válogatáslemezre. A FIRKINIZING TOUR keretein belül 2012-re a zenekar már számos meghívással büszkélkedhet Németországban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Csehországban. Amerikától Németországon keresztül Ausztráliáig játsszák dalaikat a rádiók, sőt Kanadában még TOP listát is vezettek három hónapig. 

A Lemezbemutató koncerten a zenészbarátok is fellépnek majd, jelesül Jamie Winchester, Pál István “Szalonna”, Turáni Csongor (MÉZ), de még sok meglepetéssel készül a banda a velük ünneplő rajongók számára.

A koncert ideje:
 2012 március 9 - péntek, 19 óra
 Barba Negra Music Club (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.) 
Jegyek elővételben 2400 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár minden belépőhöz belépőjükhöz), 
a koncert napján 3000 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár a belépőjükhöz). 

Elővételben az első napokon (január 25, szerda délelőtt 10 órától január 27, szombat délig): 2000 Ft Firkin klubtagnak feliratkozás a www.firkin.hu oldalon lehetséges március 9-én , 12.00 óráig.

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Értágítás és érműtét
2012. máj. 17. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.