A végéhez közeledik a fesztivál
Kortárs hattyúké az utolsó tánc a Pécsi Tavaszi Fesztiválon
Utolsó táncos produkciójához érkezett a Pécsi Tavaszi Fesztivál. A modern, táncszínházi és néptáncos előadások után a kortárs műfaj egyik legsikeresebb hazai képviselője, a Szegedi Kortárs Balett mutatkozik be a Nemzetiben.
2008.04.05 14:47ma.huS hogy előadásuk, a sajátos feldolgozásban színpadra állított Hattyúk tava méltó zárása lesz a táncos sorozatnak, arról a szinte mind egy szálig elkapkodott jegyek árulkodnak. Csajkovszkij darabja, a Hattyúk tava minden idők egyik legismertebb klasszikus balettje. Emblematikus mű, mely a fehér tütüben táncoló hattyúlányok elvágyódást, szerelmet és magányt kifejező alakját idézi elénk. Ugyanakkor – mint mindenfajta emberi produktum – ez a történet is alkalmas az újrafogalmazásra.
A 21. századi interpretációban így kap helyet például a zuhanyzó és a féltucatnyi plazmatévé. Ebből már az is következik, hogy a táncos történetmesélés sem a hagyományokat követi, hanem tárházát adja a koreográfus ötleteinek, korszerű és szokatlan megoldásainak. Juronics Tamás, ainek pályája a Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc Tagozatának elvégzésével kezdődött, 1993 óta vezeti Szegedi Kortárs Balett társulatát.
Darabjaiban a kortárs tánc elemeit felhasználva nemzetközileg is elismert alkotóvá nőtte ki magát. Életművét eddig több mint negyven koreográfia gazdagítja. Táncosként elért sikereit (Harangozó-díj, nívódíjak) így az alkotómunkában kiérdemelt elismerések követhették ("Az év legjobb alkotója" 2002, Érdemes művész). A Szegedi Kortárs Balett vezetése mellett a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, 2008 nyarától pedig a Szegedi Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Juronics kitűnő társulata egyébiránt nem ismeretlen a pécsi közönség számára. Egyrészt, mert a tavalyi fesztiválon is bemutatkoztak, hatalmas sikert aratva Homo ludens c. előadásukkal. Másrészt pedig azért sem, mert a táncosok fele Pécsett alapozta meg tánctechnikáját s tanulta ki a mesterség fortélyait, mégpedig a darabban szintén fellépő Kossuth-díjas pécsi művész, Uhrik Dóra szárnyai alatt. A darabban az anya szerepét alakító Uhrik az Eck Imre-vezette Pécsi Balett éltáncosa volt, s jelenleg a Művészeti Szakközépiskola tánc tagozatának vezetője.
Szereplők:
Siegfried: Haller János
Odett: Jónás Zsuzsa
Siegfried anyja: Uhrik Dóra (Kossuth-díjas, Érdemes művész, Liszt-díjas) Rothbart, varázsló: Kalmár Attila (Harangozó-díjas)
Odilia, Rothbart lánya: Kopeczny Katalin és Jónás Zsuzsa
Továbbá: Czár Gergely, Fehér Laura, Fekete Zoltán, Finta Gábor, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea
Zene: P. I. Csajkovszkij
Film: Makói Video és Művészeti Műhely
Díszletkoncepció: Juronics Tamás
Jelmez: Földi Andrea
Fény: Stadler Ferenc
Dramaturg: Almási-Tóth András
Rendező-koreográfus: Juronics Tamás (Érdemes művész)
Belépő: 2500-2000-1500 Ft
Pécsi Nemzeti Színház, 2008. április 7. 19:00

Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Bennfentes forrásra hivatkozva olyan sajtóhírek röppentek fel, miszerint nemcsak újraforgatnák A hét mesterlövész című klasszikust, de annak főszerepét Tom Cruise játszaná el.
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik

Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
A pénzügyi stabilitás megteremtése és a gazdasági növekedés ösztönzése nem áll ellentétben egymással, a két célkitűzés nem vagylagos, hanem mindkettő szükséges - hangsúlyozta Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság elnöke az EU-országok csúcsvezetőinek csütörtök kora hajnalba nyúlt brüsszeli megbeszélése után.
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot

Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Kutatók már korábban rájöttek, hogy egy speciális diéta segíthet az epilepsziás rohamokat kivédeni - de vajon hogyan?
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Különleges reklámmal állt elő egy pékség az egyik brit napilapban: egy speciális illatkapszula segítségével a reggeli újság mellé frissen sült kenyér illatát érezhetik az olvasók.
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 Kiváló minőségű a balatoni szabadstrandok vize
- 8:49 Milyen országot szeretnénk?
- 8:45 Holtan találták a kerékpárost az árokban
- 8:44 Bizonyítani kell az egyházi vagyon eredetét Csehországban
- 8:39 Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
- 8:29 Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



