John Turturro és John Malkovich is ott lesz
Karlovy Vary filmbe öltözött - hatalmas az érdeklődés
Mintegy 80 ezer belépőt adtak el a 46. nemzetközi filmfesztivál első öt napja alatt Karlovy Varyban. A rendezők úgy látják, hogy az idei érdeklődés nagyobb az elmúlt évekénél.
2011.07.06 11:22MTIAz elmúlt években a kilencnapos filmszemle nézőinek száma átlagban 145-150 ezer között mozgott; az idén azonban minden jel arra mutat, hogy ennél magasabb lesz. A rendezők szerint ez alapvetően annak a következménye, hogy Karlovy Varyban felújították a nyári szabadtéri színházat, s a versenyfilmek egy része a hivatalos bemutató után néhány órával már ott is megtekinthető.

Eddig a kanadai, a francia, a lengyel, a spanyol, a német és az izraeli versenyfilmet vetítették le. A cseh sajtó azt írja: szakértői berkekben és a kulisszák mögött az izraeli alkotást, Joseph Madmony Restaurátor című filmjét tartják eddig a legjobbnak.
Karlovy Varyban nagy érdeklődés előzi meg a Cigány című szlovák versenyfilmet, amelyet a közszolgálati Cseh Televízió támogatásával készített Martin Sulík rendező.
Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartják, a nemzetközi zsűrit Szabó István Oscar-díjas magyar filmrendező vezeti. A fesztivál nyitóestjén Judi Dench brit színésznő vehetett át Kristályglóbuszt, életműdíjat a világ filmművészetéhez való rendkívüli hozzájárulásáért. A fesztivál elnökének díját az idén Goran Bregovic szerb zenész kapta, aki egyebek között Emil Kusturica filmjeihez írt kísérőzenét.
Ugyanezt az elismerést veheti át pénteken este John Turturro amerikai színész, forgatókönyvíró és rendező, aki feleségével együtt látogat el a fesztiválra. A nyugat-csehországi fürdővárosba várják még John Malkovich amerikai színészt is.
Korábban Václav Havel, volt cseh államfő is megígérte részvételét, de a legutóbbi hírek szerint egészségi állapotára való tekintettel várhatóan nem lesz jelen a szombati díjkiosztáson. Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvény a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített mustrák közé tartozik.

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak
OTP Ingatlanpont
A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában

Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Faragjunk le magunkról kilókat úgy, hogy a legkevésbé fájjon! Az alábbi diéta-tippek nem kerülnek sok erőfeszítésbe, mégis hatékonyak.
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:02 LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
- 11:53 Közös kampány a feketén működő utazási irodák ellen
- 11:44 Jövőre nálunk lesz a hoki-vb!
- 11:33 Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
- 11:29 Afganisztán: terrortámadás, hét halott
- 11:25 Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
- 11:21 Az országos átlag felénél is kevesebb a munkanélküli Győr-Moson-Sopronban
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
- Hol tart Magyarország?2012.05.17 08:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




